Olvasói levelek
Radványi Zsófia lelkész-teológus elemzése
Az első novellát olvastam is, így nagyon érdekes volt a kettőt összevetni, milyen volt elképzelve és aztán hangjátékban újraálmodva. De egyáltalán nem okozott csalódást. Gratulálok a csapatnak, akik vállalták, hogy interpretálják a munkáit!
Szerintem jó munkát végeztek, sikerült átvinniük a lényeget.
Az első három novella el- és megbűvölő erejű. A hangulatok, a fogalmazás, a
távlatok egyetlen rövid történetszabás alatt, nagyon eltaláltak.
Annak idején nagyon szerettem krokikat (croquis) rajzolni. Ezek gyors idő alatt
papírra vetett vázlatok, általában előtanulmányként használják őket. De önmagukban is van művészeti erejük, egy-egy jól eltalált jelenetben, testtartásban megragadott hangulatban. (Biztosra veszem, tudja, miről beszélek.) Azért említem ezt, mert úgy gondolom, hogy a novellái is ilyen pillanatmegragadó gyöngyszem remekművek.
Attól, hogy rövidebbek, mint a regényei, attól még legalább egy teljes regény bennük van, csak úgy egy-egy pillanatképben, egy-egy eseményláncolatban papírra vetve.
A kápolnában tetszik, ahogy az idősíkok végül teljesen összesimulnak abban az
egyetlen pontban, amikor múlt és jelen nem csak visszaemlékezésekben találkozik.
Megható pillanat. Amellett érdemes eltanulni Öntől, ahogy egészen kicsi részletekbe is sokszorosára kibontható mögöttes tartalmakat tud beleszőni.
A hangulatfestése kitűnő mindegyik művében. Én teljesen készségesen utazom az
érzelmi vonattal, amire ültet, bármerre is visz.
A Fel a hatodikra is kiváló. Ahogy tragédiák bontakoznak ki és az elmulasztott esély pár óra hétköznapi esemény mögött. A múlt megrajzolása egyszerűen költői.
Majdhogynem rövidfilmre kívánkozik az egész. Láttam magam előtt.
A poén, hogy a szerelem észrevétlenül már el is surrant a főhős mellett szürke
kosztümjében, mire felfedezné a lehetőséget… egyszerűen zseniális. Nem csak
mélységesen magyarnak éreztem, hanem volt benne valami a japánokra jellemző
elidegenedés történettel rokon is.
Eddig a kedvencem kétségtelenül a Mikor jön az öreg. Magam nagyon kedvelem a szimbólumokat és egymásra reflektáló jeleket. Ez a novellája pedig ezekből épült fel.
Látom magam előtt az idős Leonardo portrét és a gyönyörű asszonyt is, aki egyszer még tengerkék ruhájában még ott van a főhőssel egy szobában és aztán már soha többé nem tér vissza. A vitrines szekrénysor fenyegető jelenléte, a biztonság és irányítás utáni vágy érzékeltetése a biztonsági rendszer állandó működtetésében… aztán annak az érzékeltetése, milyen lehet az, amikor valaki az életre szóló párját elveszíti, amikor rá kell jöjjön, semmit sem irányít, legjobb szándéka ellenére sem.
Azt a félemberséget… mélyen férfilélekhez illő dilemmafestésnek érzem ezt. Nehéz munka, de klisék nélkül sikerült megoldania. Tetszik, hogy a főhősben mintha sok lenne Önből is belegyúrva. Ettől igazán megtelik élettel és valósággal. Az egész elejétől a végéig briliáns.
Kíváncsi vagyok, ezek után mit tartogat még számomra a megmaradt két történet.
Biztos vagyok benne, hogy azok is méltóak lesznek ehhez a sorhoz.
Kívánok sok egészséget Önnek és kedves családjának!
Vigyázzon magára ebben a melegben!
Először is szíves bocsánatát kérem, amiért az előző levelemben Zoltánként
szólítottam meg!
Valószínűleg freudi elszólás lehetett, ahogy novellabeli hőseiben látom Önt is.
Ahogy ígértem, hamar bepótoltam a maradék két hangos művet.
A Vallomások a tükörnek fájdalmasan igaz mű. Hány ember csúszik le és képtelen
megállni a csúszásban azért, mert a családi háttere, ami igazán megtartja az embereket, felbomlott? Tetszik továbbá Árész kutya és gazdája jellemének hasonlatossága is. A szóhasználata, amikor leírta, milyen törődéssel veszi körbe Balázs a lányát. Az egész novella olyan, mint egy szobor. Mintha sok-sok szerencsétlen ember története lenne egybegyúrva és megörökítve benne az utókornak.
A Virágvölgyből a város felé c. novellában hamar megszerettem Cintiát. Igazán jó
lenne több ilyen derűs, kedves nővérke a kórházakban. Ez a történet sokféle ízből áll össze. Édes és keserű egyszerre van jelen, mint az életben elég gyakran. Tetszik, hogy nyitva hagyta a történetet a fantáziának. És az is, ahogy összeérnek emberek, sorsok, idők.
Talán ez volt az egyetlen olyan novella, ahol találtam olyan női szereplőt, akivel azonosulni tudok.
Köszönöm még egyszer az élményt!
Szép hetet!
Szeretettel:
Zsófia